A nyári bőrvédelem öt lépése
Megfelelő tisztítás
A nyári időszakra jellemző, hogy kitágulnak a bőr vérerei, nő a hőleadás, a bőr erőteljesebben zsírosodik és verejtékezik, ezért a szennyező anyagok, a por könnyebben megtapad a bőrön, és gyakrabban tömíti el a pórusokat is, ráadásul a bőrön lévő kórokozók is gyorsabban szaporodnak. Így nem csoda, hogy nem csak az arcon, de a háton és a mellkason is pattanások jelenhetnek meg. A megelőzésben ezért nagyobb gondot kell fordítani a rendszeres arctisztításra, és a pórusok összehúzására: használjunk reggel és este is arctejet, tonikot.
Tipp: Testünket dörzshatású szivaccsal, mosdókesztyűvel tisztítsuk.
Tegyünk a dehidratáltság ellen
A másik jellemző probléma ebben az időszakban a bőr szárazsága, hiszen a légkondicionáló gép vagy a nyaralás során a sós víz, erőteljes szárító hatással lehet a bőrre. Célszerű az arckrémet könnyű, vizes alapú krémre, (esetleg színezett BB krémekre) cserélni, amelyek biztosítják a bőr szabad légzését, és nem tömítik el a pórusokat. A hidratálást ne csupán a nappali időszakra korlátozd, hiszen éjjel nő a bőr vérellátása, és még hatékonyabban tudja befogadni a bőrápoló termékekben megtalálható jótékony anyagokat. Ráadásul egy szuper krémmel nemcsak hidratálhatunk, hanem ránctalaníthatunk is! A megfelelő krém kiválasztásakor az optimális fényvédelemre is figyeljünk, vagy éjszakai krém esetében a napozás utáni extra táplálásra.
Tipp: A légkondicionáló berendezések hőmérsékletét ne állítsuk túlságosan hidegre. Az ajánlott hőmérséklet csak három-négy fokkal hűvösebb a kinti hőmérsékletnél.
A leégés megelőzése
Talán a legnagyobb gondot az erőteljes UV sugárzás, illetve ennek kivédése okozza. Az arcbőr, sőt, az ajkak bőre is képes leégni, ha nem gondoskodunk a védelméről! A nappali arckrémek nagy részében már található 8-15-20-30-as fényvédő faktor, érdemes erről még a vásárlás előtt tájékozódni. Ha a tervben azonban strandolás, vagy egész napos kirándulás szerepel, hezitálás nélkül nyúlhatunk a naptej után! Az arc védelmére speciális, könnyű textúrájú napvédő szerek állnak rendelkezésünkre, érdemes válogatni közülük.
Tipp: A sós víz fokozottan szárítja a bőrt, ezért a tengerparti nyaralások idején kiemelten fontos a napozószerek használata. Napozás előtt fél órával kenjük fel a krémet, és kétóránként kenjük magunkat újra. Ez minden bőrtípusra vonatkozik. Miután kijöttünk a vízből, tusoljunk le, és azonnal kenjük be a bőrünket napozótejjel, vagy valamilyen hűsítő zselével.
Napozás utáni védelem
Hiába kented egész nap magad a strandon, utána is gondoskodnod kell a hidratálásról. A napozás utáni krémek pótolják a bőr elvesztett nedvességtartalmát, kellemesen hűsítenek, nyugtatnak. Válassz olyan összetevőket tartalmazó krémet vagy gélt, amely segít hosszabban megőrizni a barnaságodat, és előkészíti a bőrt a további napozásra. A napozás utáni készítmények mellett ugyanúgy használd a megszokott testápolódat is, mert ilyenkor fokozott védelemre és hidratálásra van szüksége a bőrnek.
Napi 3 liter víz
A kellemes közérzet legfontosabb szabálya: mindig legyen nálad friss víz, mivel nyáron minden korty számít. Naponta két liter vizet kell fogyasztanunk, hőségben hármat. Aki nem iszik eleget a nagy melegben, rögtön kimerültnek érzi magát, és fejfájásra, száraz szemre és lanyha emésztésre számíthat. Ennek megakadályozására igyál a nap folyamán, egyenletesen elosztva egy-egy pohár vizet. Nincs értelme sokat inni egyszerre, a szervezet ugyanis negyedóránként csak 2,5 dl vizet tud felvenni, a többi azonnal kiválasztódik.
Tipp: a friss zöldség és gyümölcs sok folyadékot tartalmaz, továbbá életfontosságú ásványi anyagokat, amelyek izzadáskor eltávoznak a szervezetünkből.
Extra tippek a kozmetikustól
A napfénynek sajnos a sok jótékony hatása mellett öregítő hatása is van a bőrre, ezért ha úgy érezzük, hogy a házi ápolás kevés, érdemes elmenni kozmetikába egy masszázzsal egybekötött ultrahangos kezelésre, amely a bőr mélyebb rétegeibe tartósan tudja bejuttatni a hatóanyagokat, és nem utolsósorban testi és lelki felüdülést is nyújt. Ha lehet, nyáron ne! A tetoválást, a mélyhámlasztást, bizonyos hámlasztó kezeléseket, plasztikai műtétet nem javaslunk, hiszen ezek egyrészt hegesedéshez vezethetnek, másrészt a pigmentációra lehetnek kedvezőtlen hatással. Ezeket nagyon nehéz eltüntetni a bőrről. A déli napmindenképpen kerülendő, még napernyő alatt is! A leégést nagyon nehéz helyrehozni, és sok esetben csúnya pigmentfoltok maradnak utána. Arckezelés, szőrtelenítés utánnapozni, strandra menni nem ajánlott, mivel a mikrosérülések helyén a bőr pigmentálódhat, és fogékonyabb a fertőzésekre is. Figyelni kell azon krémek használatára és gyógyszerek szedésére, melyek fényérzékenységet okoznak. Napallergia esetén olyan öltözéket válasszunk, amely megvéd a napsugaraktól, valamint ez esetben ajánlott a napfény kerülése. Nagy melegben, ha nem strandolni készülsz, akkor is kend be a ruhából szabadon maradt bőrfelületeket napvédővel, mert olyankor lehet a legkönnyebben leégni, amikor nem is számítunk rá.Napozáskor felejtsd el az erős sminket, mert bőrirritációt és idő előtti öregedést okoz! Bár ma már a legtöbb alapozó tartalmaz napvédőt, de ha barnulni szeretnél, akkor úgysem alapozod le az arcodat. Illetve ha közvetlenül és hosszabb ideig éri nap az arcot, akkor az alapozó, a korrektor és a szemfestékek, de még egyes arckrémek is allergiás reakciókat válthatnak ki az erős fény hatására. A festék könnyen beleéghet a bőrbe, így ráncosodást és foltosodást okozhat, amelyet egyszerűbb megelőzni, mint utána kezelni. Így jobb, ha gondosan megtisztítod a bőrödet, mielőtt kifekszel a napra, és maximum csak vízálló szempillaspirált használsz. Leégés és napallergia: délelőtt 11 és délután 3 óra között a „legagresszívebb” a nap. Ebben az időszakban éri a testünket a legnagyobb mértékű sugárzás, ilyenkor fokozott védelemre van szükség, illetve ajánlott elkerülni a napozást, és inkább árnyékba húzódni. Még akkor sem vagy teljes biztonságban, ha sportolsz, hiszen a nap elég erős ahhoz is, hogy a homokról, betonról, víztükörről visszaverje a sugarait. Védd a fejed! Az UV-sugarak a hajunkat sem kímélik, így hőségben javasolt kalappal védekeznünk a káros hatások ellen. A nyári szezonban részesítsük előnyben az UV-szűrőt is tartalmazó hajápoló termékeket, válasszunk olajmentes készítményeket, így elkerülhetjük, hogy hajunk zsíros kinézetű legyen. A sós tengervíz és a medencék klórtartalma könnyen töredezetté, szárazzá teheti hajunkat. Ügyeljünk rá, hogy fürdőzés után mindig zuhanyozzunk le, és a hajunkat is mossuk meg. Szőrtelenítés után kerüld a napot!Mindig légy előrelátó, és ha tudod, hogy holnap strandra mész, akkor előtte való nap iktasd be a szőrtelenítést. Gyantázás, epilálás után a meleg miatt a bőrön piros, kiütésszerű pöttyök jelennek meg, ami igen csúnyán mutat, ha bikiniben vagy. Szőrtelenítés után legalább egy napig ne tartózkodj huzamosabb ideig napon, és mindig használj szőrtelenítés utáni nyugtató gélt.